Az izületek ízfelszínekből, (izületi fej, vápa), izületi tokból, a fej és a vápa közti izületi résből, és még a szükségleteknek megfelelő különleges berendezésekből (erősítő szalagok, porckorongok, gátlóberendezések, tömlők) tevődnek össze.
Egy izület legalább két csontdarabból áll. Az izületi felszíneket leggyakrabban hyalinporc (üvegporc), alatta rostosporc vagy kötőszövetbe ágyazott porclerakódások (elporcosodott kötőszövet) borítják. A porcogó szorosan összenőtt a csonttal, felszíne sima és fénylő. A porcréteg változó vastagságú, átlagosan 2-5 mm. Extrém vastagságú, mintegy 6 mm a patellán.
Két csontvégből felépülő izületben az elmozdulást végző darabot mozgótagnak, a relatíve nyugalomban lévőt nyugvótagnak nevezzük.
A csontoknak és az ízületeknek nincs önálló vérkeringésük, ellátásuk az izmokon keresztül történik. Nagyon sok izületi probléma visszavezethető az izmok rossz vérkeringéséből adódó sejtanyagcsere zavarra. Jelentősen befolyásolja még az izületek működését az emésztőrendszer, és a húgyhólyag állapota. (ez utóbbiból adódó izületi fájdalmak főleg azoknál a nőknél jelentkeznek, akik úgymond felfázásra hajlamosak.)
Izületi tok
Laza, vagy feszes lehet, és a porccal bevont ízfelszínek közelében, a csontvégeken rögzül. Két rétegből épül fel:
- Belső részből (membrana synovialis)
- Külső részből (membrana fibrosa)
A belső részben erek, idegek, és rugalmas rostok találhatók. Az izület aktivitása összefügg az érsűrűséggel, így az intenzívebb munkát végző izületek lényegesen jobban, a kisebb munkát végzők szerényebben vannak ellátva.
Az izületek ereket nem tartalmazó porcogója az életkorváltozás függvényében elveszíti rugalmasságát. A porcogóval bevont ízfelszinek idős korra károsodásokat és elfajulásokat szenvednek, melyek a porcszél felé burjánozhatnak. Ezek a burjánzások bevándorolt csontképző sejtekkel csonttá épülnek át, és gátolják az izület mozgékonyságát. Ilyen folyamat játszódik le többek között a gerinc izületeiben. Efféle izületi elfajulások fiatalkorban is felléphetnek, ha a szóban forgó izületek túlzott igénybevételnek vannak kitéve.
Az izületek osztályozása
Az izületek számos szempont szerint osztályozhatóak.
- Tengelyek száma szerint (1, 2 vagy soktengelyű izületek)
- Ízesülő csontvégek száma szerint (egyszerű és összetett izületek)
- Szabadsági fokok szerinti (a két csontvég egymáshoz viszonyított mozgékonysága)
- Alakjuk szerinti (lapos-, zsanér-, forgó-, tojás-, nyereg-, gömbizület)
Az izületek egyik formája a feszes ízület. Rendkívül csekély mozgással rendelkezik, a szalagok és a tok feszesek, a felszínek gyakran egyenetlenek. Jó példa erre a keresztcsont és a csípőlapát közti (ilioszakrális) izület. Bár mind a mai napig azt tanítják, hogy benne semminemű mozgás nem jön létre, már az 1900- as évek elején bebizonyították, hogy -bár aktív mozgása valóban nem lehetséges- a csípőlapát hátsó gumóját (spina iliaka posterior superior) a keresztcsont 2. csigolyájához viszonyítva, mozgatás közben 3-6 cm(!) mozgási tartományt diagnosztizálhatunk, különböző tengelyek mentén.
Az ízületi tokon belüli mozgások (izületi játék)
Az ízületi mozgásokat leginkább a csontok viszonyított mozgásának irányaival határozzák meg. Vagyis közelítés, távolítás, rotáció, stb. Csakhogy az ízületi tokon belül ezek a csontmozgás – meghatározások nem érvényesek.
Az elmozdulási lehetőségek:
- csúszás,
- gördülés,
- kettő kombinációja, a csúszva gördülés.
A biológiai mozgások szinte kivétel nélkül a csúszást és a gördülést kombinálják, vagyis csúszva gördülnek.
Két szilárd test közötti mozgásnak mindig előfeltétele valamennyi „játék”, vagyis egy minimális mozgáslehetőség van azokba az irányokba is, amelyek nem a tulajdonképpeni funkciós irányoknak felelnek meg.
Az izületi mozgásterjedelem
Az izület mozgásterjedelmének megállapításához elengedhetetlen a kiindulási és végállapot közötti szögérték meghatározása. Normál esetben ez mindkét oldalra egyforma kiterjedésű.
Az izületi blokk
A csökkent mozgékonysággal járó funkciózavarokat -nemzetközi szóhasználattal- szegmentális és perifériális ízületi diszfunkciónak nevezik.
Magyarul: Funkcionális Izületi Blokk (FIB)
A blokkolás jelentheti:
- Egy ízület funkciójának reverzibilisen megzavart állapotát, amely az ízületi mozgathatóság beszûkülésével jár. (Az ízület a mozgáspálya minden pontján -a középállástól a végállásig- megállhat. A mozgásképesség blokkolás esetén sem szûnik meg teljesen, hanem csak egy vagy több irányba beszûkül.)
- Az ízülethez tartozó izomzat merevségét, amely a mozgáskorlátozottság irányának megfelelő neurofiziológiai okok miatt következik be,
- Az ízülethez szegmentálisan tartozó szövetek és belső szervek fájdalmasságát, mûködészavarát.
A blokkolásnak számtalan elmélete és munkahipotézise volt, van és lesz. Leginkább a következők kerülnek szóba:
- szöveti folyadékkeringésének zavara,
- subluxáció (részleges ficam)
- idegbecsípődés,
- porckorong becsípődése,
- meniscus (rostos gyűrű) becsípődése,
- az ízület idegi reflexes szabályozásának zavara.
A blokkolás valószínûleg egy szabályozókörnek a zavara, aminek bármelyik alkotórésze lehet a blokkolás kiindulópontja. A mozgatórendszer egyetlen része sem betegedhet meg önmagában anélkül, hogy ez kihatással ne lenne a többi alkotórészre is.
A mozgásszegmentum mechanikai funkciója szoros, kölcsönös kapcsolatban áll az általános statikával. Így okozhatnak, pl. a gerincoszlop ízületeiben blokkolódást a lábak hosszbeli különbségei, medence asszimetriái, törzs, vagy végtagizomzat tónusváltozásai stb. Ez fordítva is igaz, tehát a mozgásszegmentumok mûködésének zavara befolyásolhatja az egész test statikáját.
Az osteopath terápia sikere annak függvénye, hogy a blokkolás kiváltó okát meghatározzuk, valamint az egész szervezet betegségének összképében elhelyezzük, s nem csak a blokkot, hanem az összefüggéseit is megfelelő módszerrel kezeljük.