Régészeti antropológia

„Az ősembertan tudományának
az egynegyede embertan,
az egynegyede őslénytan,
az egynegyede régészet,
az utolsó negyede pedig
képzelőerőből, intuícióból,
kemény munkából
és jó szerencséből áll.”

 Koenigswald

Az értékes régészeti leleteket éppúgy, mint a tudomány számára legfontosabb sírokat, általában nem a szakemberek találják meg, ők többnyire csak időben történő bejelentés nyomán tárják fel a lelőhelyet.

Magyarországon különböző korokból sok millió ember van eltemetve (hozzávetőleges számítások szerint 20-50 millió csontváz a honfoglalásig). A sírok megtalálásának másik módja: a tudományos, tervszerű kutatás.

Nemek meghatározása csontvázleleteken

A legnagyobb nehézséget az adja, hogy a férfias férfiak és nőies nők között vannak nőies férfiak és férfias nők. A történeti embertan ezért arra törekszik, hogy megállapításait lehetőleg objektív, minden esetben használható kémiai, szövettani, reorológiai, stb. vizsgálatokra alapozza:

• férfi és nő csontvázának alapvető különbözőségei (csontok mérete, súlya, tarajok fejlettsége, csontfal vastagsága)
• elkülönítő jellegek a koponyán, állkapcson, medencén
• kémiai nem-meghatározás: alapja a csont kalcium-citrát összetétele

Életkor meghatározása

Hogy a történeti korokban élt emberek életkorára következtethessünk, előbb meg kell ismernünk a ma élő emberek csontjait, fogait, tehát mindazt, ami megmaradt a régen élt emberekből.

Néhány tényező ismeretében még közelebb jutunk az igazsághoz és a zavaró tényezőket is kiküszöbölhetjük: ilyenek a betegségek és a típusok. A fajtabeli hovatartozás a pontos életkor-meghatározás előfeltétele.

Példa arra, hogyan történik valamely csontváz életkorának a meghatározása:

Ha a csontváz

– a fogak kopása alapján:	30 éves
– a koponyavarratok alapján:	32 éves
– a karcsont erővonalai alapján:	28 éves
– a combcsont erővonalai alapján:	28 éves
– a szeméremcsont felszíne alapján:	36 éves
– kémiai vizsgálatok alapján:	25 éves
A matematikai középérték (kerekítve):	30 éves

Az eltéréseknek minden esetben biológiai okai vannak.

Az orvos a beteggel azért foglalkozik, hogy meggyógyítsa, az antropológus pedig igyekszik a csonton is nyomot hagyó betegségeket felismerni.

Végső soron itt nem is paleopatológiáról van szó, hanem patológiás elváltozásokról régi csontokon.

Igen fontos a betegségeknek más betegségekkel való kapcsolata. A mai betegségeknek jelentős része megvolt már a történeti korszakokban is. Régebben nagyobb volt a halálozási arány a harcok, a vadászat, a vitaminhiány, a fertőzések, stb. következtében. Más volt az életmód, mások voltak tehát a betegségek arányai is.

A paleopatológia – mint sok tudomány – előbb csak érdekességeket, kuriózumokat gyűjtött:

Edwin Smith – papíruszok, Hippokratesz írásai, stb., sok-sok betegségről számolnak be. Csang-Csung Csing a tífuszról ír, Thuküddiész Artheisst pusztító járványról. Számos egyéb írásból megállapítható a skarlát, a hímlő, az influenza, a tífusz, stb. fontos kórisméje. Korabeli szobrok, féldomborművek is sok betegségről tanúskodnak.

A foglalkozási betegségek ma sem ismeretlenek:

• az ainuk feje lapos, keresztárok van rajta, mert nehéz súlyokat viselnek a fejükön,
• akik egész életükben sokat guggolnak, azoknak a sípcsont alsó végén jellegzetes guggolófelszín alakul ki, elváltoznak a lábközépcsontok,
• a Baleár szigeteken a fegyveresek felkarján a deltaizom tapadási helye ketté van osztva a hosszú és nehéz, felkarra támasztott fegyvereik helyétől,
• akik erősen használták az alkarjaikat (nehéz súlyok, monoton munka), azoknak a felkar ízülési felszínén még ma is gyakran nyílás van, amelyeket a singcsont koronanyúlványa okoz,
• a tukunai és amazóniai indiánok keze deformálódott az állandó kenuzástól, lábuk pedig elsorvadt a kenuban való guggoló üléstől,
• Egyiptomból, a Ptolemaiosz-korszak előtti időkből került elő egy lány csontváza. Csigolyái ék alakúra deformálódtak, ellaposodtak, a bordák alakja is megváltozott. A lány akrobata volt.

A kiásott temetőkből alig kerülnek elő törpék, testileg deformáltak, értelmi zavarban szenvedő gyermekek csontvázai. Valószínűleg nem tűrték meg e betegségeket.

Paleotraumatológia

Az ember nemcsak az állatoknak, hanem társainak a fejét is beverte szerszámaival. Kőbalta, buzogány, dárda és kard egyaránt szerepelt.

Az újkőkorból származó aránylag kevés leleten Le Baron már 1881-ben 54 esetben talált koponyasebet, nemegyszer orvosi beavatkozást, amennyiben a nyomott töréseknél a szilánkot eltávolították, a sebet kikerekítették, s így a sebszélek begyógyultak.

A fejlett sebészeti ismeretek magyarázzák meg Egyiptomban a koponyasérülések gyakori gyógyulását.

A kézibalta és a parittyakövek által okozott koponyasebet az ősi dél-amerikai indiánok is sikeresen kezelték.

A kóros csontképződésnek több formáját ismerjük. Oka idült keringési zavar is lehet. A történelem egyik legkorábbi kóros csontnövekedése (hyperostosia) a Dithecanthropus combcsontján fordul elő. E nagy tarajos csonttöblet nem akadályozta őt a mozgásban. Ezt Schwalbe bizonyította, aki táncmestert boncolt, combcsontján hasonló kinövéssel.

Lovagló népek körében gyakori a combcsont felső-belső oldalán a lovaglással járó állandó feszítés és mikrotraumák következtében kialakult metapláziás csontképződés hatására létrejött ún. lovaglócsont.

A kóros csontleépítés a túlzott csontképződés ellentéte. A csontfaló sejtek a csont szélét megemésztik, és a felszínen mélyedéseket okoznak. Tetemes sorvadás esetén a csont kilyukadhat, áttetszővé válhat.

• Ásatag csontanyagon a csonttermelés, illetve a csontpusztulás az egyedüli biztos tünet, amelynek alapján a csontdaganatokat felismerhetjük.
• Reumás elváltozásokat találtak számos egyiptomi múmián.
• László Gyula csongrádfelgyői ásatása alkalmával veseköveket találtak egy X. századi csontváznál.
• Gondos megfigyeléssel megtalálhatók sokszor a medencében még az epekövek is (egyiptomi leletek).
• Számos vesekő került elő i. e. 1000-ből egy kosárfonó múmiájából.

A betegségek megállapításában egyre nagyobb szerepet játszanak a csontokból készített szövettani, valamint a szerves és szervetlen anyagokra egyaránt kiterjedő gondos kémiai vizsgálatok.