Egy kis antropológia

• A csontleletek fogainak vizsgálata a történeti embertan egyik legjobban kidolgozott része, s még mindig mérhetetlen lehetőségeket rejt magában. A fog áll ellen legjobban az idő viszontagságainak. Igen sok betegség, az életmód, a szociális körülmények nyomot hagynak a fogakon, s e nyomokból az egyedi csontvázakon túlmutató következtetések vonhatók le. Régebben a fogak alakváltozásaival, rendellenességeivel, főleg szuvasodásával foglalkoztak, újabban a tudomány igyekszik a megjelenési formák külső vagy belső okára következtetni.

• A fog az emberi arc legszembetűnőbb része. A mesterséges megváltoztatás valamilyen formája úgyszólván egyidős a kultúrával. A rituális okból történő fogcsonkítás az őskor óta ismeretes. E műveletnek esztétikai indítékai voltak, s egyben megkülönböztetést is jelentett. Jól ismert ősi szokás a fogak díszítése, vagy kicsipkézése.

• A metszőfogak mintázata rangot és származást jelent egyes törzsek között és törzseken belül. A szokás Afrikából eredt, innen terjedt át Közép-Amerikába, a Maláj-szigetekre, Ausztráliába és Egyiptomba. Az alakítás szigorú előírások szerint történt, a bejelölések rangot és származást fejeztek ki. A „szépítő” eljárásokat végző „fogorvosok” igen ügyes technikával dolgoztak. A zománcréteget úgy távolították el, hogy a dentint nem károsították.

• Atacamából ismert az eset, amikor az egész fogat pótolták aranyból, Hondurasban pedig barnás kőből faragott „műfogat” tettek a helyére. Kopása mutatja, hogy tulajdonosa huzamosabb ideig használta.

• A fogak ápolása a kultúrnépek szokása. Az ókori alexandriaiak, egyiptomiak, Merowe és Faras emberei ismerték a fogkefét, fogvájót. Fogvájó használatát lehetett megállapítani a La Quina-i leleteken, a pekingi előemberen és számos újkori leleten.

• A Corpus Hippocraticum-ban olvassuk: „… ami pedig a fogfájást illeti, ha a fog szuvas és mozog, akkor el kell távolítani, ha pedig nem nagyon szuvas és nem mozog, de mégis fáj, égetéssel kell szárítani.” Paracelsus pedig részletesen kifejti, hogy a lyukas fogat kihúzás előtt ólommal kell kitölteni, hogy a teteje ne törjön le, amikor a fogóval megfogják.
  Archigenus i.e. 100 körül részletesen számol be a fogtömésről: „… fúrni kell a lyukas fogat, amíg el van színeződve…”

• A népvándorlás korából főleg szláv temetőkből kerültek elő fogpótlások, dróttal rögzített protézisek.

• Az orvostörténeti kutatás a foggal születés táltos stigmáján kívül többször észlelte, hogy olyan pszichopata, debilis személyeknek, akiknek – állítólag – természetfeletti, táltosi képességeik vannak, számfeletti, a szájpadláson áttört, rendellenes helyzetű, szokatlanul nagy foga volt. (lásd: mitológia)
  Közismert tény, hogy a pszichopaták között gyakoribb a fogazati rendellenesség, mint a szellemileg épek között. A foggal születést gyakran betegség, elsősorban az anya terhesség alatti magas láza, szifilisz, a belső elválasztású mirigyek zavara okozza. Legjobban a 10. év körül figyelhető meg. Legkevesebb számfeletti fog az europidok körében fordul elő, legtöbb a bantu négereknél.

• Érdekes megfigyelés, hogy az öröklődés folyamán a fogkorona nagyobbodásával a testmagasság is nagyobbodik. Fordítva nem mutatható ki összefüggés.

A fogszuvasodás

A fogszuvasodás (caries) a fog kemény szövetének megbetegedése, amely a fog külső felszínén kezdődik, és fokozatosan mélyül. A szuvasodás bakteriális leépítő folyamat, előrehaladó, progresszív jellegű, ritkán állapodik meg. Az egyes betegségektől eltekintve, elsődleges okát a táplálkozásban kell keresnünk, de örökletes tényezők is meghatározzák. Öröklődési menete még nem ismert.

Egypetéjű ikreken figyelték meg, hogy különböző életkörülmények között, más szociális helyzetben, más fluortartalmú ivóvíz mellett a caries előfordulása majdnem azonos volt. 74.3%-ban egyezett meg, ebből 77.6%-ban azonos fogakon fordult elő. (Kétpetéjű ikreken 44.3%-ban mutatott egyezést, ebből 38%-ban azonos fogakon fordult elő.) Nagy átlagban a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál, minthogy lánygyermekeknél előbb bújnak ki a fogak, így „több idejük” van a szuvasodásra is.

A nem szuvasodó fogú (caries-resistens) szülők gyerekeinek a fogai kevésbé károsodnak, bármilyen körülmények közé kerülnek is.

A húsevő embereknél lényegesen kisebb a szuvas fogak száma, mint akik elsősorban gabonát és növényt esznek. Nem a rágás mechanizmusa, hanem a táplálék összetétele okozza ezt. A húsfogyasztás egyenes arányban áll az A-vitamin bőséggel, az pedig serkentőleg hat a fogak fejlődésére. Régi kaliforniai koponyákat vizsgáltak meg olyan korból, amikor csak gyűjtögető életmódot folytattak az emberek. Meglehetősen nagy volt a szuvas fogak száma. Ugyanakkor a sziú indiánok között – kiknek fő tápláléka a bölény volt – alig találtak szuvas fogat, pedig típus szerint nem álltak messze egymástól. Az új-guineai pápuák, pl. ma sem ismerik a fogfájást.

A legrégibb szuvas fog a dél-afrikai Australopithecus crassidens, a „még nem egészen ember” felső állcsontjának első és második zápfoga. Szuvas foga volt a jávai előembernek, a kármelhegyi ősembernek egyaránt. A „rekordot” a rhodesiai ősember tartja, akinek 13 fogából 11 volt szuvas, összesen 15 szuvasodással. Az első európai „ma élő embernél” (homo sapiens) alig fordul elő szuvas fog, a későbbi kőkorban aztán egyre gyakoribb lesz a caries.

A szuvasodás a táplálék elkészítésétől is függ, bár maga a tûz feltalálása nem sokat változtatott az emberiség étrendjén, hiszen a legelső előemberi leleteknél már ott találjuk a tûznyomokat. A primitívebben, természetes alapanyagokból elkészített ételek erős rágást igényeltek. Vitaminokon kívül sok ásványi sót, elsősorban fluoridokat, és kevés szénhidrátot tartalmaztak. A rágási mechanizmus megváltozását még egy másik tényező is kíséri az erőteljes rágási funkció csökkenése mellett: az erőtlenül rágó kultúrnépek fogainak kopása lényegesen kisebb. A fogak kopottsága pedig a caries elleni védelem szempontjából előnyös, mert az ételmaradékok megtapadására alkalmas, nem öntisztuló területek simára csiszolódnak, s öntisztulókká lesznek.

A fogak a használat következtében lekopnak (abrasio) (E. Körber szerint):

Hogy mennyire összefügg a szuvasodás a civilizációval, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ahová a civilizált emberek tápláléka eljutott, – pl.: az eszkimókhoz is – elterjedt a fogszuvasodás. Az eszkimók gyakorlatilag nem ismerték a szuvas fogat, ma viszont majdnem mindegyiknek van legalább egy. Európában a cariesek hirtelen megszaporodása egybeesik az olcsó répacukor elterjedésével, mivel a napóleoni háborúk tengeri blokádja következtében a nádcukor helyett a répacukor használatára kényszerült Európa lakossága.

Hogy a cukor milyen hatással van az emberi szervezet legkeményebb állományára, azt talán egy hasonlattal lehetne szemléltetni: egyik nagyváros hídját gyakran kellett javítani; az egyik betonpillér minden évben megrongálódott. A többi pillérnél nem történt meg az anyag évenkénti megromlása. A vizsgálatok során kiderült, hogy a gyakran rongálódó hídpillér mellett van a közelben levő cukorgyár melaszlevezető csatornája. A nagy cukortartalmú viszkózus anyag okozta a pillér rongálódását.

Fogzáródások

A fogak épsége és jó bonctani fejlettsége magában még nem biztosítja azok élettani használhatóságát, mert ehhez a fogak célszerû, minél szabályosabb elrendeződése, szabályos záródása szükséges.

A fogazat és az állcsont szabályos kialakulását számos tényező zavarhatja meg (öröklődés, magzati életben ható betegségek, születés utáni tényezők). Fogzáródási rendellenességek régen is voltak, de régebben ritkábban, mint ma. Az alsó állcsont nagysága ugyanis állandóan, egyenletesen csökken. Jelek, és tünetek sora jelzi, hogy valakinek az állkapcsai nem jól illeszkednek. Ideális esetben a korrekciós oszteopáth kezelések a lehető leghamarabb megkezdődnek – s a műfogak elkerülhetők.

A fogorvosok manapság egyre inkább együttműködnek az oszteopáth („csontkovács”) terapeutákkal. Legalábbis a tengerentúlon. Arrafelé ugyanis rájöttek, hogy alapvető kapcsolat van az arc és a száj rendszeres, kiegyensúlyozott mozgása, valamint a test többi része között. Más szavakkal, a fejhez tartozik egy test is! Pl.: olykor a fogfájás eredete a nyak felső részének korlátolt mozgásában keresendő. Egy ideje már ismert, hogy sok olyan problémát, amellyel fogorvoshoz fordulunk fejlődési rendellenesség okoz és részben a szülés közbeni nehézségek. E folyamat közben ugyanis túlzottan összenyomódik a fej és az ilyen babák arca aszimmetrikus lesz, vagy szájpadlásuk szokatlanul magas. Egy rossz esés vagy egy állra mért ütés összenyomja az arc és a koponya csontjait. A foghúzás eredményeként is fellépnek káros erők az arc csontjai között.

A fogak elrendezése, az izületek szimmetriája, a gerinc görbületei, a medence szintje valamint a lábhosszúság között közvetlen kapcsolat van. Sok kapcsolódó panaszon segíthet, ha az állkapocs problémáit megoldják. Pl.:

• légzési nehézségek,
• látásromlás,
• hátfájás,
• orrmelléküreg-gyulladás,
• fejfájás

Gyakran előfordul, akár az évekig tartó, lehető legjobb fogszabályozó kezelés után is, hogy mikor a fogszabályozót leveszik, az állcsontban lévő probléma, a fogsorok záródási rendellenessége visszatér. A szabályozó megváltoztatja a fogak helyzetét, és vele a rájuk nehezedő nyomást is, így az orrmelléküregek és a lágy szövetek visszamaradhatnak a fejlődésben, később okozva zavarokat. Ezért fontos, hogy a fogászati beavatkozások alatt ellenőrizze az illetőt oszteopáth terapeuta. A rendszeres ellenőrzéseket folytatni kell, míg nem stabilizálódott a helyzet.

Néha egyenesen drámai változásokat lehet elérni az alsó és felső állkapocs illeszkedésében csupán azzal, hogy visszaállítják a fej és az arc csontjainak szabad mozgását.