„Az ősembertan tudományának
az egynegyede embertan,
az egynegyede őslénytan,
az egynegyede régészet,
az utolsó negyede pedig
képzelőerőből, intuícióból,
kemény munkából
és jó szerencséből áll.”

 Koenigswald

Az értékes régészeti leleteket éppúgy, mint a tudomány számára legfontosabb sírokat, általában nem a szakemberek találják meg, ők többnyire csak időben történő bejelentés nyomán tárják fel a lelőhelyet.

Magyarországon különböző korokból sok millió ember van eltemetve (hozzávetőleges számítások szerint 20-50 millió csontváz a honfoglalásig). A sírok megtalálásának másik módja: a tudományos, tervszerű kutatás.

Nemek meghatározása csontvázleleteken

A legnagyobb nehézséget az adja, hogy a férfias férfiak és nőies nők között vannak nőies férfiak és férfias nők. A történeti embertan ezért arra törekszik, hogy megállapításait lehetőleg objektív, minden esetben használható kémiai, szövettani, reorológiai, stb. vizsgálatokra alapozza:

• férfi és nő csontvázának alapvető különbözőségei (csontok mérete, súlya, tarajok fejlettsége, csontfal vastagsága)
• elkülönítő jellegek a koponyán, állkapcson, medencén
• kémiai nem-meghatározás: alapja a csont kalcium-citrát összetétele

Életkor meghatározása

Hogy a történeti korokban élt emberek életkorára következtethessünk, előbb meg kell ismernünk a ma élő emberek csontjait, fogait, tehát mindazt, ami megmaradt a régen élt emberekből.

Néhány tényező ismeretében még közelebb jutunk az igazsághoz és a zavaró tényezőket is kiküszöbölhetjük: ilyenek a betegségek és a típusok. A fajtabeli hovatartozás a pontos életkor-meghatározás előfeltétele.

Példa arra, hogyan történik valamely csontváz életkorának a meghatározása:

Ha a csontváz

– a fogak kopása alapján:	30 éves
– a koponyavarratok alapján:	32 éves
– a karcsont erővonalai alapján:	28 éves
– a combcsont erővonalai alapján:	28 éves
– a szeméremcsont felszíne alapján:	36 éves
– kémiai vizsgálatok alapján:	25 éves
A matematikai középérték (kerekítve):	30 éves

Az eltéréseknek minden esetben biológiai okai vannak.

Az orvos a beteggel azért foglalkozik, hogy meggyógyítsa, az antropológus pedig igyekszik a csonton is nyomot hagyó betegségeket felismerni.

Végső soron itt nem is paleopatológiáról van szó, hanem patológiás elváltozásokról régi csontokon.

Igen fontos a betegségeknek más betegségekkel való kapcsolata. A mai betegségeknek jelentős része megvolt már a történeti korszakokban is. Régebben nagyobb volt a halálozási arány a harcok, a vadászat, a vitaminhiány, a fertőzések, stb. következtében. Más volt az életmód, mások voltak tehát a betegségek arányai is.

A paleopatológia – mint sok tudomány – előbb csak érdekességeket, kuriózumokat gyűjtött:

Edwin Smith – papíruszok, Hippokratesz írásai, stb., sok-sok betegségről számolnak be. Csang-Csung Csing a tífuszról ír, Thuküddiész Artheisst pusztító járványról. Számos egyéb írásból megállapítható a skarlát, a hímlő, az influenza, a tífusz, stb. fontos kórisméje. Korabeli szobrok, féldomborművek is sok betegségről tanúskodnak.

A foglalkozási betegségek ma sem ismeretlenek:

• az ainuk feje lapos, keresztárok van rajta, mert nehéz súlyokat viselnek a fejükön,
• akik egész életükben sokat guggolnak, azoknak a sípcsont alsó végén jellegzetes guggolófelszín alakul ki, elváltoznak a lábközépcsontok,
• a Baleár szigeteken a fegyveresek felkarján a deltaizom tapadási helye ketté van osztva a hosszú és nehéz, felkarra támasztott fegyvereik helyétől,
• akik erősen használták az alkarjaikat (nehéz súlyok, monoton munka), azoknak a felkar ízülési felszínén még ma is gyakran nyílás van, amelyeket a singcsont koronanyúlványa okoz,
• a tukunai és amazóniai indiánok keze deformálódott az állandó kenuzástól, lábuk pedig elsorvadt a kenuban való guggoló üléstől,
• Egyiptomból, a Ptolemaiosz-korszak előtti időkből került elő egy lány csontváza. Csigolyái ék alakúra deformálódtak, ellaposodtak, a bordák alakja is megváltozott. A lány akrobata volt.

A kiásott temetőkből alig kerülnek elő törpék, testileg deformáltak, értelmi zavarban szenvedő gyermekek csontvázai. Valószínűleg nem tűrték meg e betegségeket.

Paleotraumatológia

Az ember nemcsak az állatoknak, hanem társainak a fejét is beverte szerszámaival. Kőbalta, buzogány, dárda és kard egyaránt szerepelt.

Az újkőkorból származó aránylag kevés leleten Le Baron már 1881-ben 54 esetben talált koponyasebet, nemegyszer orvosi beavatkozást, amennyiben a nyomott töréseknél a szilánkot eltávolították, a sebet kikerekítették, s így a sebszélek begyógyultak.

A fejlett sebészeti ismeretek magyarázzák meg Egyiptomban a koponyasérülések gyakori gyógyulását.

A kézibalta és a parittyakövek által okozott koponyasebet az ősi dél-amerikai indiánok is sikeresen kezelték.

A kóros csontképződésnek több formáját ismerjük. Oka idült keringési zavar is lehet. A történelem egyik legkorábbi kóros csontnövekedése (hyperostosia) a Dithecanthropus combcsontján fordul elő. E nagy tarajos csonttöblet nem akadályozta őt a mozgásban. Ezt Schwalbe bizonyította, aki táncmestert boncolt, combcsontján hasonló kinövéssel.

Lovagló népek körében gyakori a combcsont felső-belső oldalán a lovaglással járó állandó feszítés és mikrotraumák következtében kialakult metapláziás csontképződés hatására létrejött ún. lovaglócsont.

A kóros csontleépítés a túlzott csontképződés ellentéte. A csontfaló sejtek a csont szélét megemésztik, és a felszínen mélyedéseket okoznak. Tetemes sorvadás esetén a csont kilyukadhat, áttetszővé válhat.

• Ásatag csontanyagon a csonttermelés, illetve a csontpusztulás az egyedüli biztos tünet, amelynek alapján a csontdaganatokat felismerhetjük.
• Reumás elváltozásokat találtak számos egyiptomi múmián.
• László Gyula csongrádfelgyői ásatása alkalmával veseköveket találtak egy X. századi csontváznál.
• Gondos megfigyeléssel megtalálhatók sokszor a medencében még az epekövek is (egyiptomi leletek).
• Számos vesekő került elő i. e. 1000-ből egy kosárfonó múmiájából.

A betegségek megállapításában egyre nagyobb szerepet játszanak a csontokból készített szövettani, valamint a szerves és szervetlen anyagokra egyaránt kiterjedő gondos kémiai vizsgálatok.